János

Milyen könnyű ma (és akár még holnap is) egyetlen szóval felidézni valakit, sőt, további tömörítéssel az értékítéletet is hozzátéve így: János! esetleg: János!! egyértelmű változatban: János :( vagy János :) érzékenyebb bonyolítással: János… :), ami majdnem akár János… :(. Anélkül, hogy az emotikonográfiában mélyebben elmerülnék, álljon itt három történet.

János bácsi szindróma. Ez a kifejezés a családunkban semmilyen további magyarázatot nem igényel, megfejtése a következő. Volt egyszer egy csodálatos természetű nagynéném, bizonyos Böbe néni, aki az egyszervolt budakalászi lenfonó lakótelepén lakott, tényleg utazás a 20-as évekbe, másfélszintes udvaros bérházkezdemények mögött kis kerttel szoba-konyhák, bolgárkert-fóliával behúzott veranda, linóleum, szóval itt élte nyugdíjas éveit Böbe néni és vele – első férje halála után azért nem azonnal – János bácsi. János bácsi nehezen megfejthető okok miatt, fogalmazzunk így, nem szerette a családunkat. Az okok közt olyan mítoszok vannak, hogy ő (János bácsi) a másik ági nagyapám lovásza lett volna volt a Horthy-korszakban, és emiatt neheztelt volna – önmagában a múlt távolsága miatt itt bármilyen történet behelyettesíthető, mindenesetre, ahogy mondom, nem volt a családunk a szíve közepén. Idővel ez aztán kezdett meglátszani egyébként tündéri természetű nagynénémen is, aki tündéri természetét családi látogatásokkor néha hárpiára cserélte, sosemvolt sérelmeket felhozva a múltból és olyan leveleket lobogtatva és értelmezve, amelyek korábban teljesen ártatlan jelentést hordoztak. Nem lehetett másra gondolni, minthogy János bácsi beszélhette tele a fejét ott a budakalászi lenfonó mögötti lakótelep nem túl szívderítő magányában. Elég az hozzá (standard történetmesélő fordulat 70 felett) hogy János bácsi halála után nagynéném csodamód visszanyerte eredeti tündér természetét, eloszolván a múlt odaképzelt árnyai. Így lett az ilyen, külső hatásra való időleges viselkedés-változás neve: János bácsi szindróma.

A Jancsi. Csepelen a Királyerdőben kanyarog a Damjanich (szintén János) utca. Namost, aki a Damjanichon a megfelelő irányból jön (két irány van, ebből a megfelelő kisbolt felőli, tehát az a meredek utca, ami levisz a Duna-partra, ennek az egyik végén van a kisbolt, másik vége torkollik a Damjanichba, tehát ebből az irányból), szóval aki innen jön, eljut az árnyékos fák alatt egy kis emelkedőig, és itt balra figyel, na ott szokott állni (állt valamikor, szokott volt állni) az egyik kerítés mögött a kapunál a Jancsi. Igazából a Jancsit látni nem mindig lehetett, de a hangját hallani igen. A Jancsi részeg volt. Kiállt, vagy kiküldték, kiállította magát a kapu mögé az árnyékba, nem tudom. A Jancsi félhangon kiabált, igazából nem is annyira kifelé, mint saját magának, magyarázott, mesélt valamit. Én azt, hogy ott áll, és mondja, annyiszor, de annyiszor hallottam, és mégis, a magába visszatérő történetből vagy történetekből nem maradt meg semmi, csak az, ismétlésszerűen, hogy „… mikor a Jancsi… de a Jancsi… azt akartátok… majd meglátjátok… mikor a Jancsi… a Jancsi”. Sosem volt bátorságom odamenni, hogy megkérjem, mondja el úgy, hogy én is értsem. Aztán elköltöztem, és valószínűleg már ő sem áll ott.

Kinek neve János. Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. (…) Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. (…) Vetekedés támada azért a János tanítványai és a judeaiak között a mosakodás felől. És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester! A ki veled vala a Jordánon túl, a kiről te bizonyságot tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki. Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki. Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy ő előtte küldettem el. A kinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt. Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom. A ki felülről jött, feljebb való mindenkinél. A ki a földről való, földi az és földieket szól; a ki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél.

Hittel vagy hit nélkül, a saját történetét ki-ki maga írja, és lesz belőle családi legenda, evangéliumi történet, valaki a kapu mögött – vagy ezek egyszerre mind.