Tanakodás, hogy legyen-e, mikor és hol, színes szélesvásznú vetítéssel, koncerttel és felolvasóesttel egybekötve, tábortűznél, éjjel a buli után, hazafelé a járdán, telefonon, skype-on bejelentkezve, naplóba zárva, sírva, ivás mellett, helyett és nélkül, csendben ordítva, szigorúan, hajnalban részegen a tetőn, visszafelé sétálva együtt vagy egyedül az úton, bevallva, bevallani akarva de meggondolva, cinikusan, kacagva, a folyóba hányva, a szemébe nézve, elfordulva, fegyelmezetten állva, háromféle nyelven, a lényeget elfeledve vagy szándékosan kihagyva, most, elkésve, utólag vagy előre, vagy soha többé.
Diavetítéssel, ezen a képen láthatjuk a gyors vinetut, aki annyira fürgén szalad, hogy körülötte kivilágosodik a levegő. A szélsebes vinetu olyan ügyesen kanyarodik be a prérin, hogy nem megy neki annak a fának. A jószívű vinetu ráadja a kabátját a kiizzadt bölényre.
Super 8-as filmen, hang nélkül, rövidujjú vagy feltűrt fehér ingben amerikai hölgyek a sivatagban, napszemüvegben, mosolyogva, szaggatottan, integetve, végtelenkék éggel és lehetetlensárga homokkal, illusztrációként vigyorgó arabbal és jobb sorsra érdemes tevével, National Geographic változatban jobb sorsra érdemes arabbal és vigyorgó tevével.
Feri nagypapa lakásában a térkép előtt állva, a Szent Jupát útja, 1985. szeptember 12-én indultak Opatija kikötőjéből. Még félúton sem voltak, amikor már elérték a világvége – Tristan da Cunha – szigetét. Sydneyben több hónapot töltöttek. 1987. március 1-jén, a déli órákban haladtak át az amerikai kontinens legdélebbi pontján, a Horn-fokon. Az elemek tombolását túlélve jutottak el Buenos Airesbe, majd 1987. júniusában Rio de Janeiróba. 70 ezer kilométert utaztak a 15 négyzetméteres hajón, 12 országban kötöttek ki, összesen 295 napot töltöttek vízen. 1987. szeptember 12-én értek vissza Opatija kikötőjébe.
A kereszteződésben állva, vagy nem is, az autóban ülve, fekete-fehér filmen Pessoát szavalva, A Chevrolet volánjánál a sintrai úton, holdfénynél és álmodozva, ezen az elhagyott úton, egyedül vezetek, csaknem lépésben vezetek, s kicsit olyan az egész, vagy kicsit azt akarom, hogy olyan legyen, mintha más úton, más álomban, más világban haladnék, mintha csak úgy haladnék, nem Lisszabont elhagyva és Sintra felé tartva, mintha csak úgy haladnék, s mi más a haladás, mint nem vesztegelni, csak egyre haladni? Sintrában töltöm majd az éjt, mivelhogy nem tölthettem Lisszabonban, de Sintrába érve, majd bánom, hogy mégse maradtam Lisszabonban. Egyre csak ez az ok, értelem és következmény nélküli nyugtalanság, egyre, egyre, egyre csak a szellem e túlzott szorongása minden semmiségért, a sintrai úton, vagy egy álombeli úton, vagy az élet útján…
Bíróság előtt megvallva. Azzal a szándékkal álltam a sötétben a fészer mögé a baltával, nem, a csákánnyal a kezemben, hogy ráijesszek. Ekkor előkerült a kés. Őszintén szólva ez még nem bőszített fel. Ajándékba vittem a kést, ami aztán előkerült. Nem azért kergettük, mert néger, hanem mert haragudtunk rá. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni.
Dokumentumfilmben elmesélve. „Míg a világot háború sújtotta, Ruben és barátai legfőbb gondja az volt, hogy ingük makulátlanul fehér, cipőjük pedig csillogó legyen esténként (…) A fiatalok számára minden este szombat este volt, és vajmi keveset törődtek azzal, hogy minden másnap majd egy hétfő reggel vár rájuk. Ha létezik mennyország, biztosan olyan, mint a 40-es évek Montevideója volt.”
Abban az időben a vetéseken át haladt Jézus szombatnapon. Itt rendszeresen járnak át emberek, már igazi ösvényt taposott ki a modern kori népvándorlók több tízezres hada. Egy napon, mikor kint sétált az erdőben, egy tisztásra ért, és a tisztás közepén állt egy jókora tölgy, és a tölgy koronájából hangos döngicsélés és zümmögés ütötte meg a fülét. - Emelkedünk? - Ugyan! Ellenkezőleg! Süllyedünk! - Annál is rosszabb, Cyrus úr! Zuhanunk! Ezek a szavak a Csendes-óceán roppant vízsivatagja fölött hangzottak el, délután négy óra tájt, 1865. március 23-án. Más ég hintette rám mosolyát, bársony palástban járt a föld. Az oszlopcsarnokban azidőtt csak egyetlen ember tartózkodott: a helytartó.
* * *
Micsoda kaland. Hogyan lehetne feljutni a tetőre, azon gondolkodom, onnan elmesélni fordítva előről mindent. Mesélünk majd, valahogyan, együtt vagy külön-külön, mindenki a saját, szépséges történetét, a belső utazást. Kicsit soha nem érünk már haza.
(A fentiek részben a L'art pour Laár társulat, Fa Nándor, Fernando Pessoa, Papp Gábor Zsigmond, a Biblia, A. A. Milne, Jules Verne, Arany János és Bulgakov szövegét tartalmazzák.)
Comments